Payday Loans

Ember és természet

A 2007-es évtől minden augusztusban részt veszünk lányommal az MME Zempléni Helyi Csoportjának madármegfigyelő és gyűrűző táborában. A tábor színhelye a Boldogkőváralja közelében lévő Csurgó forrásnál található kutatóház. A ház mélyen bent van az erdőben, távol minden civilizációs ártalomtól. Víz a patakból, villany szükség szerint aggregátról nyerhető.
A hangulat a kis létszámú résztvevő miatt mindig családias. A szakmai irányításról Serfőző József és Béres István, az ennivalóról pedig Ernő bácsi gondoskodik, mindenki megelégedésére. A nagy hőség és a szárazság, vagy a mindent elmosó esőzések miatt a madárlétszám elég szűkös szokott lenni. A 2009-es év volt talán a legjobb. Számomra, de talán a gyerekek többségének is az esti denevérfogások a legizgalmasabbak. Több mint tíz faj képviselőit sikerült már azonosítani a ház körüli erdőben. Szinte mindig népes gyermekcsapat található a táborban, így ha nincs a hálóban semmi, ők akkor is remekül szórakoznak az erdőben. Boglárka lányom sokat tanult a madarakról és a denevérekről. Nagy része volt ebben vendéglátóinknak, akiknek nagyon hálás vagyok ott nyújtott törődésükért.

 

Zene: Mike Oldfield: Hergest Ridge

 

Madármegfigyelő táborok:

 

A Boldogkőváralja mellett elhelyezkedő csurgói kutatóház

A csurgói kutatóház
Hálóellenőrzés
Hálóellenőrzés
Hálóellenőrzés
Elengedés
Vörösbegy tenyérben
Életkép
Fekete harkály
Madárfotózás
Madárhatározás
Ifjú madárbarát
Karvaly
Keresztcsőrű
Odúellenőrzés
Odúellenőrzés
Odútisztítás
Denevérfogás
Denevérhatározás
Bogi és a kicsi denevér
Bogi és a nagy denevér
Denevér elengedés
Denevérfogás
Denevérfogás
Denevérfogás
Denevérhatározás
Nagy pelék az odúban
Esti hálóellenőrzés
Éjszakai lepkevadászat

 

 

Az emberi tevékenység károsító hatásai környezetünkre:

 

Iparvidék szmogfelhője a Zempléni hegység mellett.

 

Szlovák iparvidék a Zemplén (Pányok) felől fotózva
Szlovák iparvidék a Zemplén (Pányok) felől fotózva

 


Elérhetőségeim: 30/9985-385, tkornel@levelcenter.hu

Ha fotóimat fel szeretnéd használni, kérlek értesíts!

Lehetőség van a képek megrendelésére, nagy felbontású formátumban. Részletek a Kapcsolat menüpontban.

powered by joomla  -  design & script Morgos 2010