Payday Loans
A PIRÁJÁK (Serrasalminae)

Piráják(Serrasalmidae) életmódja, ökológiája, akváriumi tartásuk.

 

Szinte minden ember hallott már a pirájákról (vagy piranhákról), vérszomjas, vad természetük világszerte ismertté tette õket. Az utóbbi néhány évtizedben, amióta akváriumban is megfigyelték viselkedésüket, sok érdekes magatartási szokásukra derült fény. Kiderült, hogy nem egyszerûen vérszomjas ördögök, hanem nagyon dekoratív és érdekes akváriumi alanyok is tudnak lenni megfelelõ elhelyezési és tartási körülmények között. Természetesen, mint minden nyugatról érkezõ dolog, a piráják is nagy késéssel, és rendkívül szegényes ismeretanyaggal jutottak el hazánkba. Elõször 1960-ban szaporítottak pirájákat fogságban a Chicago-i Akváriumban. Három évvel késõbb már Európában, pontosabban a Duisburgi állatkertben is eredményesen ívatták õket. Az utóbbi években a környezõ országokban is történtek eredményes szaporítási kísérletek, ennek következtében mind gyakrabban tûntek fel a hazai díszállat-kereskedésekben. Akvarisztika irodalom azonban nem jelent meg róluk, néhány hevenyészett fordítást kivéve, amelyek elég hiányosak. Emiatt aztán még akvarista körökben is sok találgatás övezi ezeket a halakat, sokan félnek tartani õket. Magam 7 évig tartottam őket, idõközben sok külföldi irodalmat áttanulmányoztam. Több alkalommal sikerült eredményesen szaporítani, és az ivadékot felnevelni. Még két dolog: az egyik nevük ejtése. A tudományos elnevezésük alapján lehet "pirája". A dél-amerikai indiánok "piranya"-nak mondják, az õ nyelvükön ez olyan halat jelent, amelyiknek foga van. A másik dolog: biztosan sokan hallottak a gyümölcs és magevõ pirájákról. Én itt csak ragadozó pirájákról írok (Serrasalmus), a gyümölcsevõ piráják (Colossoma) nagy testű, 20-30 kg-ra megnövő halak, élőhelyükön étkezési halnak tenyésztik őket. E néhány bevezetõ sor után lássuk hol, milyen vizekben élnek a piráják.


Egy csapat akváriumban tartottt pirája


ELTERJEDÉSI TERÜLET, BIOTÓPOK:


Megtalálhatók egész Dél-Amerikában, az Orinoco vízrendszerétõl a 40. szélességi fokig. Konkrétan a következõ folyókban, területeken: Orinoco és Amazonas folyók vízrendszerében, Guyana, Surinam, Francia Guyana Atlanti óceánba ömlõ kisebb folyóiban, valamint a Sao Francisco a Paraguay és a Paraná folyók vízrendszerében. A folyók torkolati részén, ahol az édesvíz keveredik a tengervízzel, nem fordulnak elõ. Közelebbrõl szemlélve a piráják által lakott biotópokat, szembetûnik, hogy hiányoznak a kristálytiszta átlátszó vizekbõl. Leggyakoribbak az ún. fehér folyókban (az elõbb felsorolt nagy folyók ide tartoznak), amelyeket a parányi lebegõ agyagszemcsék opálossá tesznek. Elõfordulnak még olyan folyókban, ahol az agyagos víz keveredik egy tiszta-, vagy egy feketevizû (humin anyagokkal teli) folyó vízével. Az ilyen vizek átlátszósága általában csekély, a növényzet a víz fölé emelkedõ fajokból áll (amazonasi tündérrózsa, tutajpáfrány, vízijácint). A piráják ez alatt az úszó szövedék alatt érzik magukat igazán biztonságban, s ezt akváriumi tartásuk során is érdemes megszívlelni. Az aljzat változó, a kemény, sziklás gránitkõzeten kívül minden elõfordulhat (a gránitos nagy folyók vize kristálytiszta, nem tartozik a pirája fõ elõfordulási területei közé). A medret -mint az õserdei folyókét- bedõlt fák, tuskók tarkítják.


A TERMÉSZETBEN BETÖLTÖTT SZEREPÜK:


A pirájákat leginkább a sakálokhoz és a hiénákhoz lehetne hasonlítani. Legfontosabb funkciójuk a sérült, beteg vagy elpusztult állatok eltüntetése a vizekbõl (egészségügyi rendõrség). Az esõs évszakban a folyók medre tele van vízzel, sõt sok helyen az õserdõ is víz alatt áll (igapó vagy igarapé a neve ezeknek az elárasztott részeknek). Ilyenkor a pirája csoportoknak nagy élettér áll a rendelkezésére, s a táplálék is bõséges, különösen a nagy áradások sodornak sok állatot magukkal. A helyi lakosok ilyenkor hálókkal, pálmalevelekkel lerekesztenek egyes vízszakaszokat, hogy apadáskor az ott rekedt halakat zsákmányul ejtsék. A vízszint csökkenésekor a halak a rekesztések elõtt gyülekeznek nagy tömegben, ahol a halászok könnyen zsákmányul ejtik õket. A másik oldalon ott gyülekeznek a piráják, várva, a hálóból kihulló sérült halakat, melyeket pillanatok alatt eltüntetnek. Általában halban gazdag vizekben kevésbé veszélyesek emberre, emlõsökre. Veszélyessé akkor válhatnak, ha tartósan éheznek. Ilyen elõfordulhat akkor ha egy vízterületen elszaporodnak a piráják, mert természetes ellenségeiket az ember nagyon megritkította. A száraz évszakban nem árt mindig résen lenni, ugyanis a piráják legtöbbször ott maradnak a visszahúzódott vizekben, kisebb tavakban, folyómedrekben, de sokszor szinte csak pocsolyákban. Az ilyen helyekrõl hamar elfogy a táplálék és a kiéhezett piráják ekkor mindek vízbe esõ vagy lépõ élõlényt megtámadnak. Ezekbõl a vizekbõl a háziállatok itatása is veszélyes. Az indiánok lovainak, teheneink lábán, ajkán, tõgyén gyakran látni kiharapott sebeket. Ahogy késõbb egyre jobban húzódik vissza víz, az iszapon láthatóvá válnak azoknak az állatoknak a csontvázai, amelyeknek nem sikerült idõben partra érni. A piráják tökéletesen letisztították csontjaikról a húst. A száraz évszak vége felé a piráják egymást is megtizedelik ott, ahol alig jutnak táplálékhoz heteken, hónapokon át. Sok utazó leírta, hogy egyes területeken, folyószakaszokon mindig életveszélyes a fürdés, tekintet nélkül az évszakra, vízállásra. Ugyanakkor másik folyószakaszon, ahol ugyanúgy élnek piráják, veszély nélkül lehet a vízbe gázolni. Ennek az oka valószínûleg a különbözõ pirája fajok eltérõ viselkedésében, agresszivitásában keresendõ. Vannak kifejezetten agresszív fajok, melyek elterjedési területükön rettegett állatnak számítanak.


TERMÉSZETES ELLENSÉGEIK:


A piráják természetes ellenségeinek ismerete rendkívül fontos, hiszen ezek tartják kordában állományukat. A brazíliai óriásvidra csak nevében rokon a mi vidránkkal, annál jóval nagyobbra 2 m hosszúra és kb. 20 kg-ra nõ meg. Ezt a nagytestû vízi emlõst gyakran lehet látni sekélyebb vizekben, amint éppen a zsákmányul ejtett piráját eszi. Érdekes, hogy az indiánok állítása szerint két állatot nem támadnak meg a piráják, az egyik az óriásvidra, a másik a folyón átúszó kígyók. Természetesen sérülten, vérezve ezek sem jelentenek kivételt, ahogy ezt többen már leírták. A pirája populáció fékentartói a Dél-Amerikában honos kajmánfélék is, nevezetesen a fekete- és a pápaszemes kajmán. A pirája ivadékaira jelent veszélyt a nagy számú vízimadár. Ilyen pl. a kormorán, a kócsag és gémfélék. A halakra vadászó víziteknõsök (mata-mata, cafrangosteknõs) szintén az ivadékok közül zsákmányolnak. A kifejlett állatokra jelentenek veszélyt a Dél-Amerikában honos édesvízi delfinek. Végül -mint már említettem- a piráják saját maguk is szabályozzák állományukat, ha túl sok a hal és kevés a táplálék már a 3 cm-s állatok is felfalják egymást.


Piráját falatozó brazíliai óriásvidraPiráját falatozó brazíliai óriásvidra

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TESTFELÉPÍTÉS, FONTOSABB BIOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGOK:


Testalkatukat a célszerûség jellemzi. Zömök, rövid test, mely a legkevésbé sérülékeny, gyors fordulást tesz lehetõvé. Oldalról lapított, magas testük rövidtávon gyors mozgást, nagy mozgékonyságot biztosít. Nagyméretû, jól fejlett úszóik vaskosak. A fej a testnek majdnem 1/3-át teszi ki, masszív a csontos rész magasra felnyúlik a hát irányába. Állkapcsuk nagyon erõs, ehhez társul a fûrészfogakhoz hasonló elrendezésû, borotvaéles fogazatuk. Különösen szembetûnõ az alsó állkapocsban elhelyezkedõ fogak fejlettsége, fõként ezekkel harapnak ki darabokat áldozatukból, a felsõ, rövidebb fogak inkább csak megtámasztják a falatot, hogy el ne csússzon. Ilyen módon több fogváltással egészen hosszú csíkokat tudnak kiszelni áldozatukból. Ránézésre sejthetõ szájméretükhöz képest hatalmas darabokat képesek elnyelni, ezt jól meg lehet figyelni, ha egy piráják által meghagyott húsdarabot megvizsgálunk. Néha kihányják a nemrég elfogyasztott táplálékot. Ekkor lehet igazán látni, milyen darabokat haraptak ki egyszerre. A hasvonalon levõ pikkelyek nagyon kemények és fûrészfogszerû szegélyt alkotnak. Ez védelem a fajtársak harapása ellen (egyébként sok, pirájákkal egy biotópban élõ halon megtalálható). A farok- alattiúszó jól fejlett, hosszú, a végbélnyílástól a farkúszóig terjed. Segít a gyors fordulásban, de a test alsó részét is védi a harapásoktól. Erre utal gyakori sérülése is. A farkúszó erõteljes, széles, nem vagy csak enyhén bemetszett. A pontylazacokhoz való tartozás jele a zsírúszó. A hátúszó szintén jól fejlett. A páros úszók közül szembetûnõ a hasúszók kicsinysége.


ÉRZÉKSZERVEK:


Szemük nagy, jó látásról tanúskodik. A zsákmány megszerzésében az elsõrendû szerep azonban a szaglásé és az oldalvonalé. Hatalmas orrnyílásuk igen jó szaglásra utal, amit a megfigyelések is alátámasztanak. A vért, testnedveket hihetetlenül kis koncentrációban is megérzik. De megérzik más halak szagát is, többször megfigyeltem, ha olyan vízbõl öntöttem 1600 literes medencéjükbe pár decilitert, melyben nagyobb testû idegen halak is voltak, rögtön izgatottá váltak. Oldalvonalukkal a vízrezgéseket, csobbanásokat nagyon jól érzékelik. Érzékenységükre jellemzõ, hogy kis medencében (100-200 l) egy nagyobb csobbanás (pl: ha takarításkor belenyúlunk a vízbe) stresszreakciót vált ki, menekülés közben nekirontanak üvegnek, homoknak. A túl erõs fény, az erõs zajok hasonló reakciót eredményeznek.


AKVÁRIUMI GONDOZÁSUK:

 

1700 literes pirájás akváriumom egy részlete:


 

 



Piráják tartására alkalmas akvárium alsó mérete 100 l, de inkább jóval nagyobbat válasszunk. Egy 100 l-es medencében legfeljebb 4-5 állat tartható. Gyors fejlõdésük miatt az ivadékkorban még megfelelõ akváriumot hamar kinövik. Ha az említettnél több halat tartunk egy medencében, 5-6 hónapos koruk után a gyengébbek egyre több sérülést fognak elszenvedni, végül az állomány beszabályozza önmagát, elfogyasszák a létszám felettieket, még bõséges etetés mellett is. Ez a sajátosság intenzív territoriális (területvédõ) magatartás következménye. Minden állat láthatatlan revírt tart maga körül. s ezt megsérti egy másik hal, a pirája rátámad. Ha a betolakodónak van helye, elmenekülni, akkor ezt meg is teszi, nem történik baj. A túlzsúfolt akváriumban a piráják akaratlanul állandóan megsértik egymás felségterületét, s ez vezet a gyengébbek pusztulásához. Nincs hova menekülniük. A halak növekedésével arányosan növekszik az egymás között tartott távolságuk is. Sokszor még a víz által sodort fadarabokra is rátámadnak, megharapdálják, ha az túl közel sodródik hozzájuk. Táplálkozáskor megszûnik ez a távolságtartás, szinte egymást félrelökdösve tülekednek az ennivalóért. Ha jól laktak perceken belül elfoglalják helyüket. Egy-egy pirájának rendszerint ugyanott van a megszokott pihenõhelye, ezt csak néha változtatják meg a rangsor viták során. Szûkebb helyen jól meg lehet figyelni a köztük lévõ rangsort, mely általában méretükkel egyenesen arányos. Legjobban csak több száz literes medencében lehet megfigyelni természetes viselkedésüket. Külön kell szólni az akvárium berendezésérõl. A piráják sötét tónusú, szórt fényt kapó medencét igényelnek. A talaj legyen sötét (bazalt, vagy széndarabok), a vízfelszínt legjobb, ha teljesen beborítják az úszó vízinövények, fény csak ezeken át érje a vízfelszínt. Ez a szûrt fény nagyban növeli a piráják biztonságérzetét. Egy túl megvilágított akváriumban gyorsan kitör rajtuk a pánik (az akvárium elõtt elhaladó személy is kiválthatja), ilyenkor könnyen kárt tehetnek magukban. Úszónövénynek megfelel a májmoha, békalencse, tutajpáfrány, kagylótutaj. Ez utóbbi kettõ azonban érzékeny a fedõüvegrõl lecsepegõ vízre. Nagyon jó, ha vizüket tõzegen keresztül szûrjük, szép sárgásbarnára festve ezzel. Hasonló hatást érhetünk el nagyméretû elsüllyedt fadaraboknak a medencébe helyezésével is. Az ezekbõl kioldódó huminanyagok szintén megfestik a vizet, a fa pedig a legjobb dekoráció, fõleg ha jó nagy és megossza a teret. Búvóhelyet is biztosít a halaknak. A beültetett növények közül csak az erõssebeket ajánlom, ezek a nagytestû, gyors halak a finomabb berendezési tárgyakat hamar átrendezik. Nálam jól bevált a lándzsás vízipáfrány a fa dekorációra telepítve. A piráják a víz minõségére nem kényesek, tartásukra jó a csapvíz is. Ideális számukra a lágyabb (5-10 NK), enyhén savanyú (pH 6.5) víz, de ezt csak szaporodásukhoz igénylik. Fontos a víz intenzív szûrése, mert etetésükkor sok szennyezõ anyag halmozódhat fel. A húscafatok és a vér hamar tönkretehetik a vizet, ha nincs megfelelõ szûrés. Legjobbak a nagyteljesítményû motoros belsõ szûrõk. A hõmérséklet 26 C fokon a legideálisabb, de károsodás nélkül elviselik a fokozatos lehûlést akár 18-20 C fokig is, ha az csak néhány órás (pl. szállításkor). Ilyenkor nem kell megijedni, ha a piráják az oldalukon fekszenek, ez stresszhelyzetben gyakori jelenség a fiatal állatoknál. Aktivitásuk 30-32 C fokig növekszik, de ekkor már a szellõztetésre és a szûrésre nagyon oda kell figyelni. Ezen a magas hõmérsékleten gyakrabban is kell etetni õket.

 

Pirájáim ikrázása, és a fészket őrző hím:

 

 


ETETÉS:


A piráják táplálására felhasználható mindenféle hús: hal, baromfi, marha, sovány sertés. Nagyon jók a belsõségek is, a szív és a máj. A halat már 3 cm-es korukban szét tudják tépni, a többi húsfélét apróra vágva adjuk nekik, egészen addig míg nem érik el az 5 cm-es nagyságot Úgy 4 cm-ig jó a tubifex is, de a megfelelõ fejlõdéshez húst is adni kell. Ez lehet hal is. Ha nem halat etetünk, ügyeljünk rá, hogy zsíros részeket ne adjuk a pirájáknak. Fõként a májat, de a többi húst is jól mossuk ki, hogy lehetõleg ne szennyezze a vizet. Amit nem esznek meg pár percen belül, azt távolítsuk el a medencébõl. Amíg el nem érik a 10 cm-t, naponta etessük a halakat, késõbb kétnaponta. Mindez hõmérséklet függvénye, 23-25 C fokos vízben elõbb is áttérhetünk a kétnaponta történõ etetésre. Melegebb, 28-30 C fokos vízben a nagyobbak is etethetõk naponta, de ilyenkor kevesebb is elég egyszerre. A nagy 15-20 cm-es pirájákat elég 2-3 naponta jól megetetni. Étvágyukat jól meg lehet figyelni, ha nem esznek, vagy csak "piszkálgatják" az ételt, át kell térni a ritkább etetésre. Táplálásuk során legjobb kombinálni a halat a különbözõ melegvérûek húsával, egyszer ilyet, egyszer olyat. Ha táplálásuk megfelelõ nem bántják egymást. Ha megérzik az élelem vízbe jutását, éhségõrület lesz úrrá rajtuk, sebesen úszkálnak a táplálék körül, nagy darabokat harapva ki belõle. Elõfordulhat, hogy egy-egy kiadósabb etetés után a halak visszahányják az alig emésztett darabokat, ez mint a ragadozóknál általában természetes dolog, nem jelent betegséget. A kihányt darabokat azonnal el kell távolítani a medencébõl, a halakt pedig kortó függõen 2-4 napig koplaltatni kell. A fiatal pirájákra kevésbé jellemzõ a hányás. A hányás elõidézõje az egyszerre elfogyasztott túl sok étel (fõként a melegvérûek húsát emésztik meg nehezebben)


MENNYIRE VESZÉLYESEK A PIRÁJÁK GONDOZÓJUKRA?


Sok tapasztalat birtokában elmondhatom, hogy még annyira sem, mintha az ember kutyát tartana, és attól félne, hogy megharapja. Kisebb párszáz literes medencében a benyúló kezet eszükbe sem jut megtámadni, az ellenkezõ oldali sarokban gyûlnek össze riadtan. Nyilván nem érdemes provokálni a halakat, a feléjük nyúló, netán hozzájuk érõ kezet megharaphatják. 1000 literes vagy ennél nagyobb akváriumban a piráják már elég otthonosan érezhetik magukat ahhoz, hogy a benyúlkáló kezet (vagy bármilyen tápláléknak vélhetõ dolgot) megtámadják, de azért itt sem jellemzõ az, hogy rátámadnak az ember kezére. Mindez persze táplálásuktól is függ, ha hetente egyszer kapnak csak enni, ilyen medencében veszélyesek is lehetnek. Mindenesetre én bármelyik korosztályhoz benyúlok, sõt ha kell be is mászok (1600 literes medencét csak így lehet rendezni, az aljzathoz hozzáférni), de mindig nagy odafigyeléssel, a pirájákat szemmel tartva. Mintegy 2000 ivadék felnevelése után elmondhatom, hogy nem támadott meg egyetlen hal sem akváriumtisztítás közben. Olyan elõfordult, hogy több száz darab 2-3 cm-es ivadék közé nyúlva, csipkedve körbe sereglették ujjamat, de ekkora hal még nem tud sérülést okozni. Veszélyesebbek, ha kihalásszuk õket, ekkor a hálóban vergõdõ állathoz ne nyúljunk kézzel, mert a hal ilyenkor nagyon könnyen megharaphat. Ne kézzel borítsuk ki a hálóból! Már egy 5 cm-es pirája is bele tud harapni az ember kezébe, a nagyobbak komoly sérülést is okozhatnak.
Kifogásuknál legyünk óvatosak!

 


Ha fotóimat fel szeretnéd használni, kérlek értesíts!

Lehetőség van a képek megrendelésére, nagy felbontású formátumban. Részletek a Kapcsolat menüpontban.

powered by joomla  -  design & script Morgos 2010